Kézhigiénia a munkahelyen

A munkahelyi megbetegedéseknél az első helyen a bőr betegségei és sérülései állnak. Ezért fontos tudni, hogy ezek az állapotok hogyan alakulnak ki, és miként lehet őket megelőzni.

A bőr legfontosabb feladata a test védelme az extrém behatásoktól. Hogy ezt a védelmet maradéktalanul ellássa, egészségesnek kell lennie. Egy felnőtt bőrtakarója kb. 2 m² felületű, egyhatodát teszi ki az egész test súlyának, és kb. 1-4 mm vastag. Bőrünk anatómiai felépítése teszi lehetővé, hogy feladatát ellássa.



BŐRÜNKET HÁROM RÉTEG ÉPÍTI FEL: A HÁM, AZ IRHA, ÉS A BŐRALJA

1. A bőr hámja többrétegű elszarusodó laphám, melynek rétegei az alapréteg, a sokszögletű sejt réteg, a szemcsés réteg, a fénylő réteg, és a szaruréteg. Az alapréteg sejtjei állandó osztódással termelik az újabb és újabb sejteket, melyek kifelé tolódva ellaposodnak, majd elhalva szaruréteget képeznek, végül pedig kb. 4 hét után lekopnak.
2. A bőrszövet az egy kötőszövet, ami a bőr ellenállóságáért, rugalmasságáért felelős. Itt találhatóak a vérerek és a nyirokvezetékek, valamint az ideg- és izomszálak.
3. A bőralja víz- és vértárolóként működik. A bőralját egy zsírréteg, illetve zsírmirigyek alkotják, amik a külső behatásoktól, mint például a nyomástól vagy a hidegtől védenek, valamint óvnak a kémiai hatásoktól.



A BŐRT ÉRT HATÁSOK

Erős hatások, mint például a mindennapi szennyeződések, és a munkavégzés során káros anyagokkal való érintkezés megváltoztathatják a bőr zsír- és vízháztartásának egyensúlyát. A bőr elvesztheti regenerálódási képességét, és ezáltal felborul normális működése. A bőr reakciói minden embernél bőrtípusonként változóak. Ezen kívül a bőr terhelhetősége az idő múlásával megváltozhat.



EKCÉMA KIALAKULÁSA:

Az ekcémának két fajtáját különböztetjük meg:

– Irritatív kontakt ekcéma: úgy jön létre, hogy valamilyen károsító anyaggal találkozik a bőr, leggyakrabban a bőrre kerülő anyagok közvetlenül károsítják azt, és nem az immunrendszer gyengesége okozza a tüneteket. Ilyen anyagok lehetnek a savak, lúgok, erős hatóanyagok (tisztítószerek, mosószerek).
– Allergiás kontakt ekcéma: úgy alakul ki, hogy a bőr sokszor találkozik valamilyen anyaggal, és a szervezet immunrendszere egyre erősebben védekezik ellene. Egy idő után már egészen minimális anyagmennyiség felszívódása is erős gyulladást, viszketést válthat ki.

Ha azt gyanítja, ekcémás a bőre, minden esetben keressen fel egy orvost. Széles termékválasztékunkkal és bőrvédelmi programunkkal mi is hozzájárulunk, hogy a bőr minél kevesebb igénybevételnek legyen kitéve, beleértve a munkahelyi hatásokat is. A bőr természetes védekező rendszerének fenntartásával megelőzhető a munkahelyi megbetegedések jelentős része.



A MEGELŐZÉS FONTOSSÁGA

A megfelelő bőrvédő, illetve bőrápoló krémek állandó használata megnöveli a munkahelyek biztonságát, és nem alakulnak ki bőrbetegségek. A bőrvédő krémek gondoskodnak arról, hogy a szennyeződések ne hatoljanak mélyen a bőrbe, ezáltal a kéz tisztítása is könnyebbé válik. A kéztisztítás mindig erős hatásnak teszi ki a kéz bőrét, mert tisztításához valamilyen vegyszert használunk. A kézmosásnak hatékonynak, de egyidejűleg bőrkímélőnek kell lennie. A kézápoló krémek segítik a kéz bőrének regenerálódását. A bőr újra puha, selymes és ellenálló lesz.


AZ OPTIMÁLIS KÉZHIGIÉNIA HÁROM PONTJA:

1. Bőrvédelem munkavégzés előtt és után – megcélozva a napi behatások által ért bőrt
2. Kéztisztítás – kímélő, de hatékony szappanokkal és kéztisztítókkal
3. Munkavégzés utáni bőrvédelem – regeneráló hatással